Élet és Irodalom 2000/35

Vissza az előző oldalra

HADAS MIKLÓS

Az utóbbi hónapokban több munka is elém került, melyek mind az iskolához kapcsolódtak. Kettõ a reveláció erejével hatott rám, a harmadik kifejezetten élményt jelentett, a negyedik kevésbé ragadott magával. A két elsõ meggyõzött: ajánlatos egyszer s mindenkorra leszámolni hajdani rémélményeimen alapuló tévképzetemmel, hogy mindaz, ami az iskolával - s fõleg a pedagógiával - áll összefüggésben, csak tömény borzalom lehet. Itt van mindjárt

Szávai István: Vizuálpedagógiai kapcsoskönyv (I-II)

CD-je, mely valami egészen elképesztõ vállalkozás. Zavarban is vagyok, mert mindig idegenkedtem bármiféle üdvtörténeti leltártól, s most lám-lám, én is valami hasonlót készítek. Nem állíthatom, hogy elolvastam, mert profi gyorsolvasóként is egy hétre volna szükség ahhoz, hogy e két darab CD-n tárolt 3000 képet és - ha ki lenne nyomtatva - az 1800, egyenként mintegy ötezer leütést tartalmazó szöveges oldalon (!!!) található információt valaki egyáltalán fölfoghassa. Az anyag kétharmadát óraleírások teszik ki, melyek az elsõ általánostól negyedik gimnáziumig tartalmazzák huszonöt év jó és rossz rajzóráinak önreflexív elemzéseit, a maradék egyharmad a szerzõ módszertani és didaktikai elképzeléseit, lélektani-pedagógiai nézeteit, rendkívül gyakorlatias pedagógiai szemléletmódjának (hogyan mossunk le öt perc alatt kétszáz maszatos ecsetet?, hogyan szerezzünk szponzori pénzeket a szakkör mûködtetéséhez?), a rajz- és mûvészettörténet-tanítás technikai összetevõinek, a szemléltetõ anyagoknak és eszközöknek rendszerezett ismertetését tartalmazza - rengeteg sikerült és félresikerült diákrajz illusztratív felhasználásával. Emellett a CD-n van egy saját kutatássorozaton alapuló hosszú tanulmány arról, hogyan látják a diákok a tanárokat, van egy bõséges szöveggyûjtemény a képzõmûvészeti oktatásban fölhasználható lélektani, pedagógiai, szépirodalmi mûvekbõl tanárok és diákok számára, valamint olvasható a szerzõ huszonöt évet átfogó pedagógiai naplója és az iskoláról tíz éve megjelent könyvének bõvített változata. És sok minden más.
      Ami elénk tárul, az egy önmagát a reneszánsz léptékével mérõ pedagógusszemélyiség lemeztelenedett confessiója és credója, mely attól válik drámai módon izgalmassá, hogy az alkotó nem akar (és valószínûleg nem is tud) szembeszegülni folytonos (ön)dekonstruktív késztetéseivel. S noha Szávai István valószínûleg azt gondolja, hogy mûve elsõsorban a vizuális pedagógiával foglalkozó szakembereknek szól, szerintem téved. A (társadalom)lélektani szemléletmódját tekintve is meglepõen kifinomult Kapcsoskönyv ugyanis jóval több pedagógiai és didaktikai segédkönyvnél: huszonöt év magyarországi társadalomtörténetét teszi érthetõbbé egy sajátos élettér, létforma: az iskola szûrõjén keresztül. A szerzõ - aki a Szolnoki Metszõkör és a Szolnok Megyei Mûvészeti Iskola igazgatója, tehát korántsem ismeretlen a magyarországi képzõmûvészeti oktatásban - mindazonáltal valahogy mégis Don Quijoténak (na jó, megszelídült antipedagógusnak) tûnik heroikus vállalkozásával, önmaga készítette CD-jével. Lehet, hogy Erasmus vagy Makarenko társadalmi helyzetét illetõen nem e magányos lovag jutna eszünkbe, de valahogy az ezredforduló nem tûnik kedvezõ idõpontnak a magányos zseni számára. Különösen, ha még Sancho Panza (és a kalandokat rögzítõ krónikás) sem áll mellette, s az önreprodukcióra vállalkozó mûalkotás tele van az egyszemélyes kivitelezés szükségképpeni amatõrizmusából fakadó sutaságokkal és hevenyészettségekkel - a helyesírási hibáktól kezdve a szoftver-inkompatibilitásig. A CD tehát hozzáértõ szerkesztõk után kiált, hiszen ha ezt az anyagot egy kiadó minden tekintetben professzionális módon dobja piacra (akár a világpiacra is!), az óriásit durranhat.

(Szolnoki Metszõkör, 1996-2000. 4000 Ft)