Cobranco honlapjaCobranco honlapja

 

 

Túrabeszámoló 2009

 

Túratársam Vizus tollából:

 

 

 

 

              Bringával Európa tetején

            2009.07.25.-07.31.  (6 nap)  

 

 

Résztvevők: Cobranco /Miskolc/, Vizus /Szolnok/.

 

A terv:

Átugrunk Svájcba, az autót ott hagyjuk valami ingyen parkolóban, feltekerünk négy kétezres hágóra, nem nagyon költekezünk (kaját itthonról visszük, ebédre zacskós levesek, inni jó ami a kifolyókból jön, kalcium, magnézium tablettákkal dúsítva), vadkempingezünk.
Nem csinálok nagy ügyet a technikai felkészülésből, nem veszek pl. nagyobb bicaj táskát, jó lesz a nagy sporttáska is egy erős gumipókkal.

 

                                           

 

 (Sátor, hálózsák, polifom, kis turistagáz, téli ruhák... kell a hely.)

 


 

1. nap

 

Este indultunk Szolnokról, átmentünk egy erős fronton, szél, eső, mint megtudtuk Innsbruck környékét katasztrófa sújtotta területté nyilvánították. Kis szundítás hajnal felé egy pihenőben,

 

                                            

 

délelőtt kilenc körül értünk Vaduz-Schaan városrészébe.
A Google Maps-on megterveztem az útvonalat, Cobranco szálláshelyeire, kinyomtattam a térképeket. Utóbbiakat végül alig használtuk, mert Cobranco többnyire fejből tudta az utat. Most mindenesetre a légi felvételen látott parkolókat kezdtük sorra venni, de mind privát volt. Végül az állomásnál találtunk ingyen parkolót, de egy ott rakodó postás jobbat ajánlott, sőt el is vezetett bennünket az „Industri”-hoz.
Az Ivoclar Vivadent gyár óriás parkolójába.

 

                                           

 

Szombat lévén három autó ácsorgott a széleken. Mutatta, hogy álljunk be egy fa alá legbelül, aztán jó bicajozást kívánt. Egy kutyasétáltató hölgy is megerősítette, hogy nyugodtan ott maradhat az autónk hat napra, nem okoz problémát.
Kipakoltunk, felszereltünk, elindultunk a Rajna gátján.

 

                                    

 

Az idő csendes, szürkés, néha kis csepergés, aztán felszakadozó felhőzet.

 

                                           


 

Óriási hegyek,pedig ez még csak Lichtenstein, balra ott figyel a hercegi palota.

Vaduz-Chur (35,8 km) - Thusis (25,9 km) fel a hágó felé, ez a terv.

Jól haladunk, az idő is tisztul. Elhagyva Churt,a kantonközpontot, Bonaduznál megejtjük a reggelit és egyben megcsodáljuk a két Rajna-ág összefolyását.

 

                                         


Thusisig nem sok semmi, a Hinterein széles völgye felfelé, oldalt romos várak. Thusis után megváltozik a táj, jönnek a kanyonok, a Via Mala,

 

                                 

 

 mélység és a magasság lenyűgöző és egyben félelmetes is.

 

                                

 

Közben egyre sötétedik,nekiláttunk szálláshelyet nézegetni.
Cobranco szerint az a hely jöhet szóba, amely:

 

rejtve van, nem lehet látni az útról
vízszintes
sima

 

Ha mellette még puha is a talaj, akkor már kifejezetten jó helynek számít. Engem különösebben nem zavar, ha kissé lejt a talaj, vagy kissé huplis, viszont szeretnék minél messzebb lenni a zajos úttól. Ez viszont Cobranconál nem szempont.
Splügen előtt a hegyen egy visszafordító fölött találtunk egy (szerintem ideális, Cobranco szerint kissé határeset) táborhelyet. (Lehet, hogy mégis idelátni valamennyire, meg egy turistaút is itt megy el mellettünk.) De hát kora reggel csak nem jön erre senki.
Első nap mentünk kb. 90 km-t. A hűvös éjszakára számítva a cicanadrágra két melegítőt húztam, felülre meg mindent, ami volt, így az öt fok körüli éjszakában is jól aludtam.

 


 

2. nap

 

Reggel elindultunk a Szent-Bernát hágóra.

Előtte persze néhány fotó a táborhelyünk felett sunyin megbúvó tavacskáról, ami a sötétben gondosan titkolta szépségét.

 

                                        

 

Aztán átgurultunk Splügenen,

 

                                        

 

ami Splüella olaszul, utalva arra, hogy nemsokára Svájc olasz részébe érünk. Az idő lassan jobbra fordult, végül már napsütésben emelkedtünk.

 

                                        

 

Óvatosan kezdtem, nehogy túlerőltessem a térdem, meg a combfeszítő izmok tapadási helyét. (Végül is nem volt fárasztóbb, mint egy jó tempójú Buda-Szolnok tekerés, de ott néha lazíthat kicsit az ember, amit az emelkedőn nem tehet meg, mert akkor visszagurul.)

 

                                        


Türelem kérdése az egész, mert persze az ember ösztönösen igyekezne tartani a megszokott sebességet: mi ez a csigázás, lépjünk oda egy kicsit! Fiatalabb korban nem is probléma, tapos az ember, ahogy bírja, de ötven fölött már vigyázni kell, mert az izomzat többet bír, mint a porcok, inak.)
Érdekes élmény volt az alagutakon áthajtás, ahogy fokozatosan feltűntek a hófoltok, ahogy a növényzeti sávok váltották egymást.

 

                                        


A nyeregből meg feltűnt néhány háromezres csúcs, és persze, a föld görbülete miatt úgy nézett ki, mintha alattunk lennének.

 

                                         

 

 Megvolt az első Európa teteje élmény. (46 km) /2065m/

 

                                        

 

Szent Bernardino hágó, ami egyben kanton határ is.

Legurulás előtt jól beöltöztünk, mert lefelé nem fűt az izomkályha,

 

                                        

 

 a szél viszont ötvennel süvít. Óriási gurulás, óriási hegyek, ilyet én még eddig nem láttam.

 

                                


Gurulás Bellinzónán át

 

                                        

 

 végig Locarnóig fantasztikus a völgy,

 

                                       

 

 a hegyek méretei nem csökkennek.

 

                                       

 

Végül megérkeztünk a fügefák, pálmafák közé a Lago di Maggiore partjára.

 

                                       


Fürdés a tóban, (nálam inkább csak gyors megmerülés, néhány tempó, lemosdás), Cobranco viszont úgy lubickolt, hogy akármelyik hal megirigyelhette volna. Tovább a Lago di Maggiore partján, kis tévelygés,

 

                                       

 

eltévedés, plusz kilométerek, Verbania után táborhely egy vasúti pálya melletti kis akácerdőben.
Ezt sehogy sem találom a műhold felvételen. Valahol bal kézre esett egy mellékút, ami átment a vasút alatt. Itt már rosszabbul aludtam, a vonatok túl közel jártak. (9 óra aktív kerekezés, 17,2 átlagsebesség, max sebesség: 59 km/h, összesen 156 km.)

 


 

3. nap

 

Reggel irány észak-Domodossola 47. km, majd neki a Simplon hágónak.

 

                                      

 

 Az eleinte kanyonos vidéket - Svájcba belépve - felváltják az alpesi hegyoldalak,

 

                                     

 

persze a folyó továbbra is ott bömböl mögöttünk, remek zenei aláfestést biztosítva a lenyűgüző látképnek.

 

                             

 

Tőlünk balra a háromezresek felett vészjósló felhők gyülekeznek,

 

                                     

 

de mi rendületlenül törünk célunk felé, olyannyira, hogy csak egy pillantásra van időnk az 1950 m-en található, középkorban épült hospice állomás fotózására.

 

                                    

 

42 km /2003m/, itt a hágó, Simplonpass.

 

                                    

 

Ha valakinek ismerősen cseng a név, a biciklistákon kívül: itt halad át, a hegy alatt, Európa egyik leghosszabb vasúti alagútja a Simplon-tunnel.

Le Brigbe 22 km, végig lejt, hatalmas gurulás, egy gigantikus viadukton is átrohanunk.

 

                           

 

 Brig után jobbra fordulva, irány felfelé

 

                                     

 

ezúttal a Rhone völgyén.

Esteledik, felhősödik, talán már csepereg is, táborhely nincs. Kissé feljebb, egy eladó, elvadult gazdaságban találtunk, az út mellett, egy juhhodály alatt. (7,3 óra kerekezés, 13.8 km/h átlag, 65 km csúcssebesség, összesen 104 km.)

 

                                     


Éjszaka nagy vihar, eső, majd elvitte a sátrat, szerencsére viszonylag szélvédett helyen voltunk, meg persze - hála Cobranconak, aki pontosan tudta mi várható,megerősített cövekekkel, kitámasztásokkal illetve plusz nejlonokkal bebiztosítva - fel is készültünk a zord körülményekre.

 


 

4. nap

 

Reggel már szakadozott a felhőzet, megint jó időben indultunk. Továbbra is Rhone völgye,

 

                                        

 

ős öreg falvak, Vallisi rönkházak.

 

                                        

 

Újabb mászás, ezúttal a Furkapassra 45 km /2431m/. Odaérünk a nagy emelkedő alá, elénk tárul a hegyoldalban oda-vissza fordulva kapaszkodó emelkedő.

 

                                        

 

Mielőtt ledöbbennék, Cobranco közli, hogy ne ijedjek meg az csak a "kis hágó", a Grimselpass, nekünk a másik, a nagyobb kell, az jobbra lesz.

Nekiugrunk, néhány kanyar és már ott vagyunk Gleitchbe, ez amolyan üdülőfalucska. Innen aztán feltárul a látvány, először a havas csúcsokra,

 

                                        

 

majd a Rhone gleccser "borzolja fel a hátamat". Nekiugrunk. Az Alföldön húsz perc lenne, itt rámegy vagy három óránk. De hát ezért jöttünk. És ezért jött a 75 éves finn öregúr is, kis csomaggal, kb. a mi tempónkban tekert fel a Furkára. Hallotta, hogy beszélgetünk egy padon reggelizve, megismerte a nyelvünket, járt már Magyarországon is bicajjal.
Odaült hozzánk, aztán egy darabig együtt tekertünk.

 

Az első hófoltnál kis hógolyózás, hóba fekvés.

 

                                         

 

Tapossuk keményen, Cobranco elhúz, hegyi bringásként ez nem meglepő, nekem, aki az Alföldön akár 330-at is képes vagyok lenyomni egy nap alatt, ez újdonság. Tény, hogy a hegyekre a hegyekben kell készülni, vagy tartós kemény csúcstekerésekkel. ( Labancz Pista szerint jobb a síkon, mert itt nem jön a lejtő.) Lassan azért kezdek belejönni.

Elérjük a Hotel Belvedere-t, neve is jelzi a kilátást.

 

                                      

 

A feljebbről ilyen.

 

                                     

 

Pihenő a tetőn, egy-két fotó. Furkapass. Túránk csúcspontja.

 

                                    

 

Aztán gurulás Andermattba 20 km. Ebéd a restiben, "aranyért", de gondolom ezen nem lepődik meg senki, Svájcban vagyunk. Az állomás teraszáról szemlézgetem a fent kanyargó utakat, Cobranco felvilágosít: Andermatt a "Nagy hágóparadicsom" központja, aki akar, innen még vagy 5 hágót be tud támadni a szélrózsa minden irányába. Nekünk ezúttal a "lefelé" az irányunk, úgyhogy balkanyar, gurulás Altdorfig, majd elkezdjük a mászást a Klausen hágóra, mert nem találtunk sátorozóhelyet. Végül Spiringen előtt egy kis természetgyógyász ház mögött aludtunk,

 

                                   

 

a Herger+Co Gmbh üzem alatt egy hegyi folyó partján. (7,5 óra tekerés, 14 km/h átlag, 56 km max. sebesség, összesen: 110 km)

 


 

5. nap

 

Reggel indulás előtt felderítettem a környéket, egy hegyi zúgó tövében volt a tábor,

 

                                   

 

volt hangzavar éjszaka. Cobranco meg is jegyezte, ő élvezte,mert addig se hallotta a horkolásomat. Irány a Klausen hágóra /1948m/, nem kis feladat, de az idő remek, hidegfront után, gyönyörű a vidék.

 

                                   

 

 Jó ütemben haladunk, az út szerpentinezik, nyílik a panoráma.

 

                             

 

A csípős, de nagyon tiszta időben nem különösebben nehéz a tekerés, amúgy meg 6 nap után már az ember belejön.

 

                             

 

Jön a hágó, motorosok,

 

                                  

 

tehén,

 

                                   

 

csúcsfotó,

 

                                   

 

minden megvan ami egy valamirevaló hágóhoz kell, ha ad magára, majd le Mollison át, Wattwill felé. A keleti oldal talán még gyönyörűbb,

 

                                   

 

 ez már Glarus kanton,

 

                                    

 

a színek a tavaszt idézik.

 

                                    

 

Mollist érintve ki a Zürichi medencébe, itt már izzasztó a hőség, lent vagyunk.

 

                                    

 

Majd újra hegymászás, majd újra le, és ez még többször megismétlődik. Nagy a forgalom, sötétedik. Wattvill, vasúti csomópont. Átmegyünk rajta, sehol semmi táborozóhely, nekivágunk a hegynek. Itt sincs semmi, sorra megyünk át a falvakon, már arra gondolunk, éjszaka kell átmenjünk a hágón, az egyik faluszéli ház garázsából (talán Stein?) fény szűrődik ki.
Egy középkorú nő ügyködik valamit. „Jó estét, elnézést, nem tud egy kempinget, vagy panziót? Mennyibe kerülhet?Ó, az nekünk túl sok, nem tudnánk valahol itt a közelben sátrat állítani?” „Dehogynem, természetesen állítsuk fel itt a ház mögött a gyepen!”

 

                                     

 

(Adatok nincsenek, Cobranco elfelejtette rögzíteni.)

 


 

6. nap

 

Reggel az idő már kissé felhősebb, de most már ki bánja. A sátorhely alatt a fű csúnyán lenyomódott, szépen visszagereblyézem az ujjaimmal.

 

                                      

 

Tízegynéhány kilométer a Wildhaus hágóig, /1090m/,felejthető,a lényeg már megvolt. A tetőn is egy városka, majd le Vaduz-Schaanba.

 

                                     

 

 Az autó még ott volt. Elindultunk hazafelé.

 

                                     

 

 Összesen mentünk hatszázvalahány kilométert.

 


 

Költségek: benzinköltség autópályadíjak fele: 20 000 Ft

 

Szükséges egyéb költség: 1 kg kenyér (600 Ft), ajándék csokik sajt vásárlása az utolsó napon (4000 Ft)

 

Részben szükséges költség: 1-1 pohár sör. (Ha az ember kér 2-2 liter csapvizet, csak illik valamit fogyasztani.) 1600 Ft

 

Luxus kiadások: gyümölcsök, gyümölcsjoghurt (2000 Ft)

 

Ami pedig túl van a kilométereken, technikai részleteken, költségeken, azokat a fényképek alá szúrt kis megjegyzések próbálják jelezni. Élmények leírása hosszú lenne, Lichtenstein, Svájc, Észak-Olaszország épületei, emberei, közlekedési szokásai...
Nehéz lesz visszaállni. Szinte mindenütt ott a kerékpárút, kerékpársáv a helyben közlekedőknek, az országúti bicajosok természetesen kinn mennek. A kerékpár út csak egy ajánlat, a polgár dönti el, él-e vele. Itthon, ha valahol építenek egy négyszáz méteres kerékpárutat, azonnal kirakják a tiltó táblát.
Hat nap alatt kétszer láttunk „olyan ügyesen” kisurranó autóst. Itt gyalogos, biciklista, autós egyenrangú résztvevője a közlekedésnek, és igen kulturált résztvevők. A hágókra naponta több százan kerekeznek fel.
Az, hogy a biciklisták közt kevés a túlsúlyos, nem meglepő, de az utcákon is alig láttunk belőlük. Aztán a közbiztonság: kerítés szinte sehol, a kaszálón, az úttól száz méternyire kinn hagyva a PVC-vel letakart kaszálógép,

 

                                        

 

 mellette a tartalék kanna benzin. Tiszta utcák, gondosan nyírt útszegélyek...Jó lenne egyszer eljutni idáig.

 


 

                   

 

 Foto album

 

 

 

Ajánlom mindenkinek az utat. Részletesebben lásd a Filmeket és a Képeket.