Vissza a kezdőoldalra

Drámajáték előkészítő foglalkozások EGYEB / drama.doc

Vissza a tartalomjegyzékhez. ..\tartalomjegyzék.doc - Drámajáték előkészítő

Vissza a csoportvezetés a művészeti iskolában fájlhoz ..\ALAPOZ\MUVESZIS\Csoportvezetés a művészeti iskolában.doc - Séta

A játékkal indítható feladatok egy része minden különösebb előkészítés nélkül is működik, de már a fal, vagy a tükör játék könnyen szétesik, ha a tanulóknak nincsenek színészmesterségbeli alapismeretei.

 

A sorozat olyan osztályoknak készült, akiket általában frontálisan foglalkoztatnak, akiktől rettenetesen idegen az órai játékhelyzet, és akik várhatóan nagy ellenállással fogadják a "színházi órákat". Ha  rendezett helyzetű osztályokban is indítjuk, ők könnyedén túljutnak az alapjátékokon, és folytathatjuk a szabadabb gyakorlatokkal, majd jöhetnek az osztályfőnöki órák tematikáját előkészítő, feldolgozó játékok, gyakorlatok

 

Olyan tanárok alkalmazhatják, akik maguk is nehezen szakadnak el a frontális helyzettől, nem rendelkeznek különösebb szuggesztivitással, színjátszó készséggel. A tematika fokozatosan ível a szigorú rendezői diktatúrától a szabad játékhelyzetekig.

 

A terepen biztosabban mozgó tanárok afféle „kondicionáló alaptornaként” használhatják.


A résztvevők életkora is igényel bizonyos súlypontáthelyezéseket, de alsós korú gyerekektől középiskolás korig többször tartottam már hasonló foglalkozásokat, és az eltérő életkor jóval kevesebb problémát jelentett, mint az eltérő szocializáltság, rétegkulturális jellemzők.

 

A nagyobb gyerekeket először meg kell nyerni a dolog számára, érthetővé kell tenni, hogyan segítheti „életismeretük" kialakulását a játéksorozat. Legjobb valamivel illusztrálni a kommunikációs zavarok hatását.

Bejátszom egy zenét. Mivel kezdődött, a csenddel. Képzeljük el ugyanezt úgy, hogy még nagy a nyüzsgés.

 

Vagy elmesélem a viccet: Sír a kisfiú a boltan. Nem tudom mit mondott anyukám: Csaba hozz egy kiló Gyulait, vagy Gyula, hozz egy kiló Csabait? No, hát ez egyszerű, hogy hívnak? Józsikának. ( A feltáró beszélgetés hamar kideríti, hogy a harmadik tesó elorozta Gyula vagy Csaba elől a megbízatást.)

 

A hasonló játékokkal szemben általában két kifogás vetődik fel. Az egyik a könnyebben leszerelhető. Ha valaki azt mondja: ennek az egésznek semmi értelme, könnyen beláttathatjuk vele, hogy amíg nem tudja eljátszani partnerei szerepét ( csatár-kapus, férj-feleség, tanár-diák, stb.) addig nem tudja igazán feltárni a másik reakcióinak okait, nem tudja igazán kezelni a szerepkonfliktusokat. Van azonban egy nehezebben kezelhető kifogás is:


Gerevich József kutatócsoportja figyelt fel rá, hogy érzékenyítő foglalkozások után gyakran megnőtt a terápiás csoportban az öngyilkossági kísérletek száma.[1]  "Érzékenyíteni" akkor van értelme, ha irányt tudunk adni a további folyamatoknak, ha a feltárt konfliktusok feloldását is elő tudjuk segíteni. A kommunikációs játéksorozatnak akkor van értelme, ha olyan csoporthelyzetek kísérik, ahol a résztvevők használni tudják a  játékok eredményeképp  kiépülő gazdag szociális teret.
Mindez fordítva is igaz, ott merül fel a kommunikációs foglalkozások igénye, ahol nagyon sok az esemény, ahol muszáj valamiféle konfliktus oldási technikát kialakítani, hogy folytatódhassanak a közös kirándulások, vagy az intenzív órai munka. (Száraz, unalmas matekórákat fehér köpenyes távolságtartással daráló pedagógus csak akkor próbálkozzon osztályfőnökként a sorozattal, ha elszánta magát óravezetési technikájának frissítésére is. )


A foglalkozások vezetési stílusa a tanár-diák viszony függvénye. A két kezdésvariáns két karakteresen eltérő kiindulópontot jelez. Az "A" változatban egyszerűen csak játszani kezdünk a gyerekekkel, a játék a szokásos helyzetben történik, a sokféle egyéniség apró kis súrlódásai színezik, szabadon nyilvánul meg a viselkedések gazdag skálája, innen szűkítjük le fokozatosan a kommunikációs csatornákat. A "B" variánsban azzal kezdjük, hogy csendet teremtünk, kizökkentjük a gyerekeket szokásos szerepeikből, ebből a csendből indítunk. Ezt ott alkalmazhatjuk, ahol a gyerekek hajlamosak mindent játékba vinni, és komoly feszültségek vannak a gyerekek között. Itt a tanár határozottabb vezető szerepet kell vállaljon. A vezetési stílusok két végpontja a szórakoztató-ipari játékmester, és a hipnotizőr-idomár szerepe, én eddig mindig valami köztes pozícióból közelítettem a játékok szervezését a gyerekeknek átadó animátor szerepe felé. A legszerencsésebb esetben ugyanis a játékok természetes helyükre kerülnek, hol elkezdenek, hol lezárnak valamit, emellett pedig heti rendszeres fürdőzést jelentenek a legtágabb értelemben vett kultúra világában.[2]

 

Egyetlen dolgot nem szabad csinálni. Nem alakulhat a tréning olyan harccá, ahol a tanár megpróbálja legyőzni a csoportot. Ha a gyerekek egyik változatot sem hajlandóak fegyelmezetten csinálni, akkor tesztek kitöltésével kezdjük. ( Egy szociometriai felmérőlap mindig legyen készenlétben, aztán jöhet a kulturális szokások feltérképezése, az iskolai helyzetek problématérképe, stb.) Nem mintha a teszt lenne a fenyegetés, de előbb utóbb maguk a gyerekek kérik a játékokat.

 

A foglalkozásokat több részre bonthatjuk, harminc - negyven órából álló sorozatként  is felépíthetjük, itt a legrövidebb változatot mutatom be.

A csukott szemű játékokat elvileg játszhatnánk bekötött szemmel is, de időigényes és, a tapasztalatok szerint, csalásra ösztönöz. ( A hosszabb játékoknál viszont érdemes bekötni a szemeket, hisz a feszültebb gyerekeknek nagyon fárasztó hosszan lehunyva tartani a szemüket.)

 

1. foglalkozás   Egyszerű együttműködés.

A. változat

/ Páros érzékelő játékok, pénzválogatás bekötött szemmel, apró tárgyak felismerése.

 (Ezt feszültebb osztályokban alkalmazom.)

 "Titkos karmester" játék

(Az osztályból valaki kiáll a tábla elé, hát­tal az osztálynak. A tanár rámutat valakire, úgy hogy a figyelő ne lássa. Akire rámutatott, felteszi a kezét. Ő lesz a titkos karmester akinek mozdulatait a többiek utánozni fogják. Persze nem mindenki őt nézi, van aki a szomszédjától veszi át a dolgot. A figyelő visszafordul, addig figyeli a játékot, míg rá nem jön, ki a titkos karmester. Ki mozdult meg?

Az egyik gyerek kijön, az osztály mozdulatlanná válik (vagy csak az egyik padsor). Jól megfigyeli őket. Aztán elfordul. A tanár rámutat az egyik mozdulatlanul ülő gyerekre, aki kissé megváltoztatja testtartását. Ha a tanár kevésnek találja, kezével jelez neki: még, még. Amikor mozdulatlanná vált, a figyelő visszafordul, megpróbálja megtalálni az illetőt. Ha sikerül, kinn marad, újabb játék jön, ha nem, helyet cserél az elmozdult játékossal. (Eleinte a gyerekek általában elmozdulnak, amikor elfordul a figyelő. A másik típushiba: a tanár utasítására, "Akkor most váljék mindenki mozdulatlanná", elkezdődik a fészkelődés. Célszerű egy tapssal jelezni azt a pillanatot, ami után már nem szabad moccanni, aki megmozdul, kiáll a játékból.) A játékot a padsorok pontszerző játékként is játszhatják egymás el­len. Először az első padsorból jön ki valaki, a másodikat figyelve. Annyi pontot kap, ahány elmozduló játékost felismert. Az első kudarc­nál helycsere, a második padsor játékosa figyeli a harmadik padsort, majd a harmadiké az elsőt.
Ha jó közösségi helyzetű osztályról van szó, rögtön kezdhetünk azzal a feladattal, ami az "A" variánsban a bevezető játékok után következik: a közlés-befogadás csatornáival.

B./ változat.

A közlés-befogadás (kommunikáció) csatornái

A foglalkozás előtt szabályos kört rakunk ki székekből, esetleg földre ülünk.

"Gyerekek!

Az osztályfőnöki órákon gyakran kell majd eljátszanunk bizonyos dolgokat. Ehhez szükségünk lesz  színészi a­dottságokra. Az első félévben tehát színjátszástechnikát tanulunk. Meg kell tanuljunk pontosan közölni dolgokat egymással, illetve pontosan megérteni, amit mások közölnek velünk. Ez persze nem csak a színjátékok miatt fontos.

Milyen csatornákon közölhetünk egymással ismereteket?

 Verbális (A beszéd logikai tartalma: Süt a nap!)

 Hangszín (Mondjunk olyan mondatokat, amikor a hangszín megerősíti, és olyat, ahol megcáfolja a közlés logikai jelentését! Pl.: Én úgy szeretlek! Kétféle hangsúllyal)

 Arcjáték

 Testtartás, mozdulatok      Közöljünk ezekkel valamit!

 Érintések

Ez azért fontos, hogy fokozatosan jussunk el a frontális szituációtól a játékhoz.

Most olyan játékokat fogunk játszani, amelyekben külön-külön működtetjük ezeket a csatornákat. Közben mindig pontosan kell követned az utasításokat, ha valamit nem teljesítesz, lehetetlenné válik a továbblépés! Ha valamit nem értesz, ne kérdezd meg, figyeld a többiek mit tesznek! Első játékunk nagyon nehéz feladat elé fog állítani. Egyszerűnek látszik: lehunyjuk a szemünket, és egy percig mozdulatlanul ülünk. Közben figyeljük a kívülről érkező zajokat, mindenki megszámolja hányfélét hallott. Ezután kinyitjuk a szemünket, mindenki felmutatja annyi ujját, ahányféle zajt meg tud nevezni. Aki a legtöbbet hallotta, elmondja amit megjegyzett. Aki még hozzá tud tenni valamit, fennhagyja a kezét, csak akkor engedi le, ha valaki elmondta már a zajt.

Mondom: egyszerűnek látszik a feladat, mégis mindig akad néhány gyerek, aki nem tudja teljesíteni. Két hiba szokott előfordulni. Egyik: nem hunyja le a szemét, vagy nyitogatja. Másik: nevetgélni kezd. Mit  gondoltok, miért?

Beszélgetés

Az ember megszokta, hogy közte és társai közt van egy  tér ami elhatárolja őket egymástól. Ezt a teret áttörni, túl közel kerülni egymáshoz illetlenség. Zavarba jön tőle az ember, esetleg megijed. Hogy ki milyen távolságban érzi magát biztonságban az egyénileg változó, de attól is függ, milyen kulturában nevelékedett az ember. Az araboknál például jóval kisebb a távolságigény mint az európaiaknál, ők közelebbről beszélgetnek egymással. Amikor lehunyjuk a szemünket  eltűnik a köztünk lévő távolság. Picit  olyan  érzésünk  támad, mintha  a  többiek  hirtelen egészen közel kerültek volna hozzánk. Ettől megijedünk, kinyitjuk  a  szemünket, vagy  zavarba  jövünk,  nevetgélni kezdünk. Esetleg ösztönösen a mellettünk ülőt bökdössük, tőle várunk segítséget.[3] Amint látjátok, nem is olyan egyszerű ez a feladat. Most  persze, hogy előre megbeszéltük, várhatóan kevesebben vallanak majd kudarcot . Nos , akkor helyezkedjetek el ké­nyelmesen a széken , úgy ahogyan én ülök . (A játékok mindig nagy körbe rakott székekkel történnek, a foglalkoztató is játszik.)

(A gyerekek a kényelmes ülést eleinte úgy képzelik, hogy szétvetik kezüket, lábukat, ami eléggé fárasztó helyzet.)

Figyelünk

Hunyja  le  mindenki  a  szemét,  figyeljünk  a  zajokra!

A megbeszélést nem versenyszerűen vezetem, nem az a lényeg, ki hány zajt nevez meg, hanem hogy valamennyi hallott zaj előkerüljön. Lényegtelen apróságnak tűnhet, de fontos, hogy ne legyünk túlságosan kíváncsiak a teljesítményre, ne az egyéneknek kínáljunk sikerlehetőséget, hanem a közös teljesítményt igényeljük. Ezt néhány egyszerű hangsúly, gesztus jelzi a csoportnak.
A gyakorlat előtti megbeszélés hangulata is más egy nagyon nehezen kezelhető  csoportban  és  egy  derűs,  jól  szocializált  osztályban. Utóbbiban esetleg nem is foglalkozunk előre a dologgal, csak a feladat utáni megbeszélésnél kerülnek elő a motívumok. Ha előre megbeszéljük, játékosan meg is elevenítem, amit mondok. Előbbiben inkább csak kifejtem.  Kisebb gyerekeknél csak a zavar két leküzdési módját említem, nem bogozzuk a gyökereket.  Most befelé fogunk figyelni. Helyezkedjetek el ismét kényelmesen, két kezeteket fektessétek lazán combotokra tenyérrel felfelé, (mutatom). Hunyjátok le a szemeteket, a jobbkezesek a jobb, a balkezesek a bal kezükre figyeljenek, csukott szemmel figyeljék mit éreznek kezükben. Nyomást érzünk, ahol kezünk támaszkodik, érezzük a vér áramlását, és érezzük melegségét is. Érezzük, hogy lassan melegszik a kezünk.
Két dolgot mond a kezünk: meleg vagyok  hideg vagyok. Csak a melegre figyeljünk! Érezni fogjuk, hogy lassan me­legszik  a kezünk. Egyre melegebb. Ne mozdítsunk rajta. Lassan azt is érezzük, hogy nehezedik a kezünk. Két dol­got mond a két, nehéz vagyok  könnyű vagyok. Csak a nehézre  figyeljünk! Egyre nehezebb, ne mozdítsuk meg, ne kezdjük emelgetni, egyre nehezedik a kezünk. (Nyugodt, szuggesztív hangon.)

Jeladás körbe

Lassan nyissa ki mindenki a szemét, ne szólaljatok meg lassan  fogjuk  meg  egymás  kezét,  alkossunk  körláncot Egy jelet indítok el, add tovább! (Egyszerű kézszorítás) Most a másik irányba indítom, próbáljátok meg minél gyorsabban tovább adni. Ne szorítsátok meg túl erősen társatok kezét, de legyen határozottan érezhető.
Most csukott szemmel próbáljuk meg ugyanezt. Hunyja le mindenki a szemét! Adom a jelet! (Egyszerű kézszorítás) Nyissátok ki a szemeteket és engedjétek el egymás kezét! A jelnek, amit adtam, nem volt jelentése. Most olyan jelet indítok el, aminek jelentése lesz. (Körbeadok  három  jelet, egy kézfogást (üdvözöllek) egy erős kézfogást. (Na, melyikünk az erősebb?), egy simoga­tásszerű  kézfogást, két  kézzel  (szeretlek). A  jeleket egymás után adom, nem várom meg, míg az első körbeér. Jól kezelhető csoportban megkérem őket, aki tud valami más jelentésű kézjelet indítani, tegye meg. A jeleket mindig  az utolsó gyerek dekódolja . Elmondja mit kapott.

 Most hunyja le mindenki a szemét. Körbe fogom adni az egyik jelet . Aki megkapta, kinyitja a szemét, így adja tovább csukott szemű társának a jelet. (Gyengébb csoportokban először nyitott szemmel próbáljuk el, aztán egy próbajáték jön néhány gyerekig csukott szemmel, a többi figyeli. )

Séta a körön át

Álljon fel mindenki! Nagyon egyszerű feladatunk lesz. Átmegyünk a kör túloldalára és visszafordulunk a kör közepe felé és megállunk. Ami nehezíti: semmi mást nem lehet közben csinálni. Nem szólalunk meg, nem utasítgatjuk egymást, nem adunk jeleket.

( A feladat teljesítése közben korrigálom az egyes hibákat. Ilyenkor mindig leülünk.

 

Séta csukott szemmel

Álljunk körbe, mindenki emelje két kezét maga elé, hogy könyöke az oldalát érintse. Így nem bökünk egymás szemébe. Hunyja le mindenki a szemét, óvatosan induljon el a kör túloldalára. Ha valaki elé kerül, várja meg, míg elmegy előtte. Csak a kezek érintkezzenek Bemutatom a leggyakrabban előforduló hibákat. (Van, aki egész testében megfeszülve, apró, gyors lépésekkel furakszik, más gondatlanul törtet, nagyokat lépve. ) Ha úgy gondolja, már elért a túloldalra, forduljon vissza, álljon meg, nyissa ki a szemét. Ha nem jó helyre állt, húzódjon tovább, alakuljon ki megint egy szabályos kör.

Vigyázzatok egymásra, magatokra. Aki rosszul játszik, megérintem felülről a fejét, kiállítom, néhány játékon át csak figyel. (Ha már két-három gyereket ki kell állítani, megszakítom a játékot, körbe ülünk, megbeszéljük a dolgot.)

Társkeresés

Álljunk fel! Most egy gyakorlatsort fogunk megszakítás nélkül végigcsinálni, ha valami hiba van, mindig újrakezdjük .Épp ezért nagyon figyeljetek! Jelöljük ki kezünkkel a  körön az átlónkat!  (Kezemmel mutatom. Magam elé nyújtva, a talajon kijelölöm az átlót . A mozdulatot lábaimtól indítom, lassan emelve kezemet.)
Most emeljük fel lassan a kezünket, és nézzük meg, ki áll az átló túloldalán! Felemelt kezünkkel jeleket adunk számára. Ha ő is úgy találja, hogy azonos átlón áll velünk, visszajelez, megismétli jeleinket. Így párok alakulnak ki. (Mutatom amit csinálok, a szemben lévő gyereket biztatva szememmel a viszontjelzésre.)

Próbáljuk meg még egyszer, közösen. Nem szabad közben megszólítani társunkat, előre jelezni neki, hogy "téged választalak".
Előfordulhat, hogy néhány gyerek a végén nem az átlóról fog társat találni.

Most ismét kijelöljük az átlót, jelzünk a kezünkkel, majd ha megtaláltuk társunkat, lassan elindulunk, helyet cserélünk, de közben nem érhetünk hozzá senkihez!

Ismét átlót jelölünk, társat választunk, elindulunk egymás felé, két ujjhegyünket összeérintjük, és félrehúzódunk a kör szélére. Közben nem érhetünk hozzá senkihez. Nem gyorsasági verseny, ha valaki előttünk van, megvárjuk míg félrehúzódik.
Összeérintett mutatóujjakkal sétálunk a teremben. Elengedjük egymás ujjait, úgy sétálunk a teremben, hogy csak tekintetünkkel tartunk egymással kapcsolatot.
Ismét összeérintjük  ujjainkat, a  párok  egyike lehunyja szemét, a másik óvatosan vezeti a teremben. Szerepcserével még egyszer.
Most nyitott tenyerünket illesztjük össze, így vezetjük egymást.
Álljunk meg, a párok egyike hátat fordít a másiknak, és lehunyja a szemét. Társa a vállaira helyezi mutatóujjait, így vezeti a teremben. Szerepcserével ismétlünk.

Megállítjuk a játékot, összekapcsolunk két-két párt, csak az utolsónak marad nyitva a szeme, ő irányítja a sort. A következő lépésben nyolcas, majd tizenhatos sorok alakulnak. Az egyes játékok között új párokat is alakíthatunk a véletlen kiválasztás módszerével

Véletlen társválasztás.

Megint csukott szemmel indulunk el a kör belseje felé, de most nem az a cél, hogy átérjünk a túloldalra, hanem, hogy benn sétáljunk össze-vissza.

Amikor tapsolok, fogjátok meg annak a kezét, akivel épp találkoztatok, de minden kapkodás nélkül. Akinek még nincs párja, figyeli hol csoszog még valaki, hang után keresik egymást. Közben a többieknek teljes csendben kell maradni, mert másképp nem hallani, hol mozog még valaki. (Esetleg tapssal is kereshetik egymást.) Nem kell kitalálni kinek a kezét fogjátok. ( ha mindjárt az elején egy teljesítmény orientált kutató versennyé válik, rögtön megjelennek a szokásos taktikák, hunyorgás, hangoskodás.)

Egyéb párválasztási lehetőségek. Fogják meg egymás kezét a hasonló magasságúak. A karórások ill. az óra nélküliek. A hosszú hajúak ill. a rövid hajúak. Köpenyesek, köpeny nélküliek. Azonos neműek. Ellenkező neműek.

C/ változat

Körbe rakjuk a székeket, mindenki leül, majd néhány gyereket átültetek, úgy, hogy a fiúk - lányok felváltva üljenek, amíg ezt a létszám engedi.

Rövid bevezető szöveg után ( lásd fent) kezdjük a gyakorlatokat.

Első feladatunk nagyon egyszerű, felállunk, és a kör túloldalán leülünk egy székre, de úgy, hogy megint ne üljön egymás mellé két fiú / lány ( mindig a kisebb létszámú nemet mondom).

A feladat persze csak látszólag egyszerű, mert előfordulhat, hogy valakinek, akár több embernek is fel kell állni, és át kell ülni, ha az utolsónak helyet kereső gyerek csak azonos nemű mellé tudna leülni.

Második feladat, mindezt úgy tegyük meg, hogy ne érjünk hozzá egymáshoz.

Harmadik feladat, ugyanez, tehát ne üljön egymás mellé két fiú, vagy lány, ne érjünk egymáshoz, és ne szólaljon meg senki, míg azt nem mondom, hogy kész.

A továbbiakban egyre nehezedik a dolog. A következő játékban tilos mindenféle hangadás, utána már a test sem beszélhet, tehát egészen gesztustalanul, egyszerű séta mozgással kell helyet cserélni, végül már nem is szabad egymás szemébe nézni.

Ez után valamelyik korábbi változat szerint megyünk tovább.

 

Ha olyan csoportunk van, akik már régebben ismerik egymást felismerő játékot is játszhatunk. A véletlenszerűen találkozó  párok felismerik egymást az arc, a ruha tapintásáról, dúdolgatásról. , , ,

A foglalkozás végén megbeszéljük a játék tapasztalatait, ki hogy érezte magát közben, mik voltak a nehézségek, mi segíthetne ezeket leküzdeni.

Ha a gyerekek nagy ellenállással fogadják a gyakorlatokat, akkor abbahagyom, elkezdjük a szokásos év eleji tesztek kitöltését, (szociometria, családrajz, napirend leírás, hobbik, stb.) a következő alkalommal kezdjük el ismét a foglalkozást. Ha ugyanis fegyelmezetlenkedő játékká válik az egész, akkor eredeti célunknak csak egyik felét érjük el, összekovácsoljuk ugyan a közösséget, hisz a sok huzavona során azért kialakul egy játéktechnika, de nem tanulnak meg a gyerekek koncentrálni, gazdaságtalanná válik a játék, és pl. később egy konfliktushelyzet megbeszélése is nehezebb lesz. (Kialakul a szokásos iskolai színpadi próba, ahol minden gyerek egyszerre poénkodik, a rendező tanár állandóan csendet, rendet próbál teremteni, a csoport ugyan nagyszerűen "elvan", a színpadi produkció azonban csapnivaló.)
A foglalkozás néha 34 óra alatt jut a végére, hisz a gyerekeknek nagyon komoly gátlásokat kell esetleg leküzdeni.

2. foglalkozás   Együttműködés játékhelyzetben

Üzenet körbe, kézzel.
Jelentést hordozó üzenet körbe.
Postás játék
Valaki kiáll a kör közepére, ő lesz a figyelő. A körben ülő gyerekek egyike azt mondja:
 Küldöm a levelem X. Y-nak.
A levél egy kézszorítás, amit óvatosan elindít, átadja egyik szomszédjának. A jel a körben bármelyik irányban terjedhet. A figyelő igyekszik elcsípni a levelet. Ha valahol meglátja a kézszorítást, az áll be középre, aki épp átadta a levelet. Ha a címzett megkapta, bejelenti: megkaptam. Most ő küld valakinek újabb levelet.

Tapintsa ki mindenki a csuklóján a pulzusát ! (Mutatom, ahogy három ujjam hegyét a csukló fölött a felkarcsont bütyke és az inak közé helyezem. Ha valaki nem találja, segítek megkeresni.) Ha már mindenki érzi, megszámoljuk, hányat ver egy perc alatt, de nem áruljuk el.
Most egyik kezünket odanyújtjuk szomszédunknak, másik kezünkkel jobb oldali szomszédunk pulzusát keressük meg. Az a feladatunk, hogy megállapítsuk, vajon gyorsabban vagy lassabban ver mint a miénk. Most nem adok időt, tehát csak saccolni tudunk. Egy idő után mindenki elmondja szomszédjának, mit gondol, azután ellenőrzik a korábban megfigyelt számok segítségével. (Jobb osztályokban elhagyjuk a körülményes számolósdit, egyszerűen csak kitapintjuk saját, majd a társ pulzusát, figyeljük, melyik lehet a gyorsabb, vagy egyszerűen csak érezzük a ritmust. )

Körbeállunk, csukott szemmel sétálunk a teremben, átismétlünk néhány korábbi kapcsolatkereső játékot, majd lassan egy csoportba tömörülünk megpróbálunk minél kisebb területre húzódni, anélkül, hogy elesnénk.

Két csoportra válunk és nyitott szemmel próbálunk minél kisebb csoportokba összehúzódni.

Leteszünk két nagy csomagolópapírt a földre, a két csoport rááll, megpróbálja a legkisebb helyet elfoglalni. Egymás lábára is állhatnak, felvehetik egymást.  Amikor készen vannak, körberajzoljuk a lábakat.

Megnézzük , melyik csoport volt ügyesebb. Két csoportra oszlunk, ha nagyobb létszámú az osztály, több is lehet. Egy-egy gyerek krétát vesz a kezébe, odaáll a táblához. Egy másik megfogja csuklóját. A hátsóknak mutatunk egy-egy kis rajzot. (Emberi arc, kis ház, hinta, stb.) A feladat: megrajzolni a táblára. Közben nem lehet megszólalni.

A következő rajzot már hárman-négyen, egyre többen készítik el. Mindig csak a lánc utolsó tagja látja a képet.  (Könnyebb változatban nem csak a csuklót lehet fogni, az ujjakra helyezett kézzel könnyebb irányítani a rajzoló mozgást. Nehezíthetjük a feladatot, ha az elöl állónak bekötjük a szemét.)

A játék végén, a falra rajzszögezett, vagy padlóra fektetett  nagy lapokra közös rajzot készíthetnek a csoportok.

Csoportkép

Mindenki odaáll egy-egy mozdulatban a fal elé, körülrajzolják az árnyékát, majd a képet kiszínezik. A kép készülhet ráfedéssel, azaz az elöl állók eltakarják a mögöttük lévők ruháját, vagy "üvegszerűen" kubisztikus kompozícióként, ahol minden átlátszik mindenen.

Csukott szemű rajz.

Mindenki kap egy zsírkrétát, behunyja a szemét, odatapogatózik a falhoz, és amikor alkalma nyílik, rajzol rá valami ábrázoló vagy nem ábrázoló jellegű dolgot.

Szabad rajz

 Tetszés szerint rajzol bárki bármit.

 Elmondunk egy történetet, a feladat, a lehető legtöbb részletét ábrázolni.

3. foglalkozás     Bizalomerősítő játékok

" A mai foglalkozáson az eddigieknél is nehezebb feladatokat kell megoldanunk. Ahhoz, hogy igazán együtt tudjunk működni, elengedhetetlen hogy tökéletesen megbízhassunk egymásban. Mai játékaink ilyen bizalomerősítő játékok lesznek. Nagyon fontos, hogy mindig komolyan csináljuk ezeket  a  gyakorlatokat, mert  ha megingatjuk társaink bizalmát, nem fogjuk tudni megoldani a nehezebb feladatokat"

 Először megint csukott szemmel sétálunk. Hunyja le mindenki a szemét, tartsa maga elé a kezét, induljon el a séta. Tapsra fogjátok meg az első kezet.
Újra eljátsszuk az első foglalkozás "vonatos" játékát.

 Körbeállunk, én állok a kör közepén, velem szemben a párok. Egyikük felém néz, másikuk hátat fordít nekem. Az ujjaimmal egy számot mutatok, amit a szemben álló gyerekek társaik homlokára írnak az ujjukkal.

Öt fős csoportokat alkotunk: négy gyerek körbeáll, az ötödik beáll középre. A kör szoros. A középső gyerek merev testtel eldől valamerre, társai visszaállítják középre. Először csak néhány centiméteres dőléseket engednek, aztán a kilengések egyre nagyobbak.  Nagyon fontos, hogy ne lökjék át egymásnak a középen állót! Nem átbillenteni kell, hanem visszaállítani!

 Ugyanez a feladat, de kicsit veszélyesebb formában. Két gyerek megáll az eldőlő gyerek mögött, karjukkal elkapják. Először szintén kis esésekkel kezdjük, fokozatosan engednek egyre nagyobb zuhanást.

 Kőtömb játék. Valaki megáll középen, "szobrot" alkot. (Felvesz valamilyen tartást.) Társának az a
feladata, hogy úgy álljon mellé, mintha a kőtömb  lefaragott" része lenne, azaz testtartását kiegészítse egy képzeletbeli mértani testté. Egyre többen lépnek oda a szoborhoz, egyre nagyobb lesz a kőtömb.

Gép játék.

Kiállítok egy gyereket, szorosan mellé állok, forogni kezdek mellette, karjaim a testemhez szorítva, a tenyereim eltartom, mintha egy fogaskerék fogai lennének, próbálom saját forgási irányommal ellentétes irányú forgásba hozni. Ő persze reflexszerűen velem egy irányba forogna. "értitek a feladatot! Ne az eszedre hallgass, hanem a társad kézmozdulataira.

Alakíthatunk három-négy fős csoportokat, majd a sikeresen forgókat egyre nagyobb lánccá kapcsolhatjuk. Megdöbbentően nehéz játék.

Újabb gépünk már másféle mozgásokat is végez. Forog, adogat, próbáljunk meg minél többféle gépi mozgást végezni, a lehető leggépiesebben! Sorra kapcsolódnak be a gyerekek, átvéve a mozgás ritmusát.

Álljunk ismét körbe! Még nehezebb feladat következik. csukja be mindenki a szemét. Körbemegyek, és valakinek megérintem a fejét. Már meg is történt. Az illető kinyitja a szemét, elindul, mindenkit megérint valamilyen módon, majd visszaáll a helyére. Lehunyja a szemét. Amikor kész, szólok, hogy ki lehet nyitni a szemeket. Próbáljátok meg kitalálni, ki mehetett körbe. ( A játék közben zene szól, hogy elnyomja a  kilépő játékos zaját.)

Eleinte kiköthetjük, hogy az érintés csak a ruha megigazítása, a homlok megsimítása, stb. lehet.)

Utolsó játékunk az eddig megszerzett bizalomra épül. Körbeállunk, vagy körbe ülünk. Mindenki  lehunyja a szemét. Valakinek egy pénzdarabot adok a kezébe. Most mindenki ökölbe szorítja a kezét, mintha ő is pénzt fogna, kinyitja a szemét, és sétálgatni kezdünk a teremben. Akinek pénz van a kezében megpróbál  ügyesen  rákacsintani  a  szembejövőkre,  úgy, hogy senki más ne vegye észre. Akire rákacsintottak, tesz még néhány lépést, majd leül. Nem árulhatja el semmiféle jellel, ki kacsintott rá. A többieknek ki kell találniuk, ki a "gyilkos”. Ha valakinek van valami gyanúja, közli. Ha nem talált, leül ő is, és a gyanúsított is. A játék addig tart, míg ki nem találják, ki a "gyilkos".

 

4. foglalkozás

Elérkeztünk első játékfoglalkozásunkhoz, amikor nem tanulunk új dolgokat, hanem az eddig tanultakat alkalmazzuk néhány játék során. Első játékunk a  kacsintós gyilkos  ülő változata.
Körbeülünk, mindenki maga elé tartja nyitott tenyerét, én az egyik kézbe pénzt helyezek. Most mindenki becsukja tenyerét, kinyitja szemét kezdődik a játék. Nem szabad elárulni, ki kacsintott le. Akit "lekacsintanak", hátrateszi mindkét kezét.  Később két-három "gyilkossal" is játszhatunk. Ilyenkor több kézbe is pénzt helyezünk. Akinek pénzt tettünk a tenyerébe, kinyitja a szemét, megnézi: kik lesznek a kollégái.

Második játékunkat két csoport játssza egymás ellen. Először  csapatkapitányt  kell  választanotok,  aki  kijelöli  a játék különböző szereplőit.
A játék lényege: egy-egy bekötött szemű játékosnak meg kell keresnie az ellenfél csapatának meghatározott játékosát.
A kereső játékosnak az ellenfél csapatkapitánya  beköti a szemét, odavezeti őket a másik csapat székei elé . Azok megmondják neki, kit kell megkeresnie. Közben persze a csapat tagjai átöltözgetnek , helyet cserélnek . A két kereső egyszerre indul el, az a csapat nyer, ahol hamarabb megkerül a kijelölt ember. Csak egyszer lehet nevet mondani. Ha téves, a másik csapat nyer.

kapitányok jelöljék ki a csapat legbátrabb, legkevésbé szégyenlős tagját, aki egyben persze a legjobb megfigyelő is. Kössék be az ellenfél kereső játékosa szemét, jelöljék ki a rejtőző embert, és kezdődhet a játék. A játék során már nem szabad székeket cserélni, nem szabad elhajolgatni a keresők elől, sem elhárítani kezüket.

 

5. foglalkozás

Az első foglalkozáson már alkalmaztuk a szabad séta közbeni tekintet kapcsolatot. Most ezzel kezdjük a játékot. Sétálnak a párok a terem­ben, tekintetük összekapcsolódik.

"Közeledjetek egymáshoz, érintsétek össze a mutatóujjaitokat, így sétáljatok tovább, mindenki keressen magának egy kis szabad helyet! Szemben álltok egymással, és két mutatóujjatok  egy tükör üvegére tapad. Rajzoljatok rá valamit két kezetekkel, lassú mozdulatokkal! Most húzódjatok kissé messzebb a tükörtől, egyikőtök lesz az élő ember, a másik a tükörképe, aki igyekszik követni minden mozdulatát. Az élő alak persze lassan mozogjon, hogy a tükörkép követni tudja a mozgást! (Ugyanez szerepcserével is! Közben általában mutatom, előjátszom a dolgot, ha páratlan az osztály létszáma, egy gyerekkel, ha páros, magamban. ) Álljunk szembe egymással, kétsoros vonalban, a terem két végében. A párok egymás szemébe néznek. Ha hidegen nézi az élő alak a tükörképet, az távolodni kezd tőle. Ha melegen, .közeledik hozzá. Mutatom) Kezdjétek mozgatni a tükörképeteket! Eleinte nagyon erős kifejezés változásokkal, később egyre észrevétlenebbül. (Ugyanez szerepcserével!)

Üljünk le szemben a tükörképünkkel, és állítsunk össze egy arckifejezés gyűjteményt. (Gyanakvó, szelíd, elbambuló, stb.) A  legtöbb  arcot  összegyűjtők  bemutatják  gyűjteményüket. (Annyi időt adjunk, míg a többség ki nem merül.) A bemutatóról fényképek is készülhetnek, amelyeket később eljátszhatunk. A fotókat összekeverjük, találomra kiemelünk néhányat, és olyan jelenetet kell rögtönözni, amelyben mindegyik előfordul.)

Most ismét mozogni kezdünk a tükör előtt, de egyre nagyobb csoportokban. Először négyen, hatan, nyolcan, stb. Az élő alakok így egymással is kommunikálhatnak, a tükörképek követik őket.

Újra eljátsszuk az "ingadozó cső" játékot, de a középen álló gyerek most egy harang nyelve, a körbeállók pedig a harang fala. Akinek nekidől, az bimmet, illetve bammot mond. Eleinte nagy a nevetés, de lassan kialakul a szabályos harangozás. ( Ekkor már oldottabb a foglalkozások légköre.)

A harangok félrehúzódnak a teremben, suttogva megbeszélik, milyen alkalomból harangoznak. (Közben zene szól, hogy elnyomja a megbeszélés zaját.) Sorban harangozni kezdenek, hangszínnel fejezik ki a harangozás tartalmát. (Előtte meg lehet beszélni, milyen alkalmakkor szólhat a harang. Temetés, tűzvész, esküvő, stb.)

Következő játékunkban a pároknak olyan szobrokat kell alakítaniuk. amelyek valamiféle viszonyt fejeznek ki. (Pl.: házaspár, főnök, beosztott, stb.) A legjobb alakításokat újra beállítjuk, majd a szobor pár megelevenedik és végigjátssza a helyzetet.

 

Megállapodunk egy szabályban. Ha a játékvezető azt kiáltja: STOP, a játszó párok ismét mozdulatlanná dermednek. A pár játszani kezd, a játékvezető egy olyan mozdulatnál kiáltja el magát, amikor valami érde­kes mozdulat valamiféle más viszonyra utal. Pl.: a pár fogorvos jelenetet játszik, a páciens épp öblíteni készül, a pohár már a kezében. A játékvezető megérinti a páciens vállát, az a helyére ül. A játékvezető beáll a helyére, felveszi testtartását:

 Na egészségedre haver, igyunk amíg van mit  mondja, és átviszi a jelenetet egy kocsmai történetbe. A        .

A STOP játék akkor jó, ha a résztvevők bátran játszanak, széles mozdulatokkal, így adhatnak új és új ötleteket a többieknek. Addig játsszuk, amíg tartanak az ötletek. A pároknak csak akkor lehet megállni ha valaki stoppot kiáltott, néha percekig kénytelenek játszani szerepüket.

 

6. foglalkozás

Ismét egy záró játék jön.

Három csoportot alakítunk. Az egyik csoport kimegy a teremből, csak egyetlen tagja marad benn. A bennmaradó játékosnak a játékvezető eljátszik egy pantomim jelenetet. (Pl.: Az asztalos lefűrészel egy dara bot egy fahasábból, hóna alá veszi és kimegy a műhelyből. Egy súlyemelő nekikészül a gyakorlatnak, de nem tudja megemelni a súlyt, dühében belerúg, majd fél lábon kiugrál a teremből.  Valaki egy szöget ver a falba, képet akaszt rá, igazgatja. WC előtt várakozik, toporog, majd bemegy, stb. )

Miután eljátszotta, behívnak egy játékost, aki korábban végignézte a produkciót, megpróbálja a lehető legpontosabban újrajátszani a történetet. Nem szólalhat meg, csak a mozdulatai beszélhetnek. Így adják át stafétaszerűen a történetet egymásnak. Az utolsó játékos, miután eljátszotta a mozgást, megpróbálja kitalálni, mit játszott. A bentlévő másik csapat persze egyre nagyobbakat nevet az eltorzuló történeten.

A végén a játékvezető újra előadja az eredeti történetet.

A staféta után a maradék időben ismét Stoppot játszhatunk, vagy valamelyik korábbi játékot.

 

7. foglalkozás

Bemelegítésként  ismét  tükörjátékot  játsszunk, majd  elmagyarázzuk  a titkos karmester játékszabályait (Az "A" változat kezdőjátékának egyik változata.)
                Egy játékos kimegy, a többiek benn megállapodnak ki lesz a titkos karmester. Ő vezényli a játékot, azaz bármit csinál, a többiek utánozzák. Bejön a kiküldött játékos, és megpróbálja kitalálni, ki a titkos karmester. A titkos karmester persze igyekszik észrevétlen maradni, olyankor próbál valami újat cselekedni, amikor a figyelő épp nem néz felé. A többiek is őt segítik, tehát nem mindenki őt nézi.

A következő játékunkban állóképeket építünk fel, fokozatosan belépő új és új alakokkal. Megadjuk a kép címét, pl. este a családban, vagy dolgozatírás, és egyenként lépnek be új és új alakok a képbe, mindenki igyekszik új színt vinni, valami új dolgot kitalálni. Amikor kész a kép, megelevenedik, megpróbáljuk egy ideig játszani a helyzetet.

Dián kivetítünk egy sokalakos festményt, vagy fotót, felvesszük az alakok testtartását, és megpróbáljuk megeleveníteni a festményt. Ha kevesebb a szereplő, mint ahányan vagyunk, kitalálhatunk új alakokat

is.

 

8. foglalkozás   Tárgyak világa

A foglalkozás előtt megállapodunk a gyerekekkel, hogy otthonról mindenki hoz egy olyan tárgyat, eszközt, vagy ruhadarabot, ami egy szín­padi előadás során kellékként szerepelhetne. Mi is összeszedünk néhány alapkelléket. (Labda, pingpong ütő, bot, seprű, stb.) A kellékeket kirakjuk középre, kiválasztunk egyet, és megpróbáljuk ki­deríteni, ki lehet az előadás során a tulajdonosa. Miféle ember. (Neme. kora, külseje, tulajdonságai?)
A gyerekek  csoportokat  alkotnak, kiválasztanak  egy-egy  tárgyat, és megbeszélik, ki lehetne a gazdája. Először szavakkal írják le a tulajdonost, majd egy új tárgy tulajdonosát már el is játsszák.

A tárgyakat nagy körbe rakjuk, kívülről körbesétálja a csoport. Tapsra mindenki felveszi a hozzá legközelebb lévő tárgyat, és játszani kezd vele. Először funkciószerűen, tehát a söprűvel söpröget, majd később, néhány játék után funkcióellenesen. Azaz a söprűvel lehet gitározni ásni, de nem lehet söprögetni.

A tárgyakat lerakjuk a játéktér szélére, néhány gyereket megkérünk, hogy válasszanak egy-egy tárgyat. A kiválasztott tárgyakkal szerepjátékot kell rögtönözzenek. Néhány játék után a korábbi csoportok felkészülnek egy-egy szerepjátékra.

 

9. foglalkozás

Kiteszünk két-három tárgyat. Esetleg valami módon kapcsolatba hozzuk őket egymással. (Pl.: két széket összekötözünk egy kötéllel, vagy egy tányérba beleteszünk egy órát és egy könyvet.) Ki kell találni, mire utal ez a jelenet? Miféle embereket, miféle helyzeteket idéz. .Az idézet lehet konkrét  pl. az összekötözött székek lehetnek egy költözködés emlékei, vagy átvitt. Jelenthetnek megkötözött embereket, vagy szerelmespárt, ahol a kötelék jelképes.

A történteket, helyzeteket feljegyezzük, vagy magnóra vesszük, és eljátsszuk. A játék után megbeszéljük az egyes helyzeteket, miféle változatai lehetnek.
Pl.: ha a székek egy szerelmespárt jelentettek, miféle kötöttségeket és szabadságokat jelent egy ilyen helyzet. A beszélgetés teljesen spontán.

 

10. foglalkozás A játék ismét zár egy fejezetet, a tárgyak világát

Első játékunkban valakit kiküldünk a teremből, és megállapodunk, hogy lesz a teremben egy képzelt tárgy, amit valami módon mindenki használni fog. Pl.: ha egy seprű, akkor néhányan egyszerűen csak a kezükben tartják, mások javítgatják, és persze lesz, aki söpröget vele. A kiküldött játékos bejön és megpróbálja kitalálni, mi lehet a többiek kezében. Itt nem lehet megtévesztő mozgásokat alkalmazni, pl. a söprűvel nem lehet gitározni.

Második játékunk afféle vizsgajáték, próbára teszi a résztvevők fegyelmét, ügyességét.
A termet úgy rendezzük be, hogy az asztalok, padok csoportokat alkossanak, a könnyen leverhető tárgyakat betesszük a szekrénybe. Egy kijelölt játékosnak bekötjük a szemét, ő lesz a vak fogó. A többiek körbeveszik. A fogó számolni kezd. Erre mindenki becsukja a szemét, és megpróbál eltűnni a fogó elől. A fogó tízig számol, majd elindul, megkeresni a rejtőzőket. Ha valakit megtalál, megragadja, és megböki a kezével. A rejtőző erről tudja, hogy nem egy másik rejtőző ért hozzá véletlenül. A megbökött játékos kinyitja a szemét, és leül az erre a célra kijelölt széksorra. Ide nem lehet bújni, ez a kiesett játékosok helye. A kiesettek csendben maradnak, hisz a játékosokat csak a hallásuk segítheti. Ha valakinek mégis kinyílik a szeme, kezét felemelve jelez a játékvezetőnek, illetve a kiesetteknek, majd újra lehunyja szemét, és megáll mozdulatlanul.
ő már nem mozoghat tovább. (A fogó szeme azért van bekötve, mert az ő pillanatnyi hibázása korrigálhatatlan lenne.)
Ha már csak két-három játékos lapul valahol, de őket a fogó nem találja, a játékvezető tapsol egyet, amire a rejtőzők hangos tapssal válaszolnak. Ha valaki nem tapsolt elég hangosan, ismételnie kell. Így persze már komoly hátrányba kerül. Az új fogó az lesz, aki legtovább  marad  észrevétlen.  A  játék  során  két  alaptaktika  van. Van, aki végig egy helyen lapul, mások igyekeznek a fülükkel követni a fogó mozgását, és folyton kitérni előle. A játékvezető figyel, nem hunyorog valaki. Őket megállítja.
A játék izgalmas, kissé félelmetes. Lapul valahol az ember, és nem tudja, melyik pillanatban  érintik  meg. Szorongásos  gyerekek egész testükben megfeszülnek, arcuk fintorba torzul.

 

11. foglalkozás  Szavak világa

Bevezetőben elmondunk egy kis négysoros verset. Pl.: Li Taj Po költe­ményét:
"Madarak szállnak vidám körökben,
száll a felhő is, aztán tovamegy,
egy marad mellettem mindörökre,
komor, sötét szikláival, a hegy."

A verset felírjuk a táblára, és mindenki elmondja egymás után, de valami új tartalmat tulajdonítva neki. A vers tehát lesz boldog, boldogtalan, heves, langyos, elhidegülő, szerelmes vers, vagy kételyekkel telt, esetleg hurráoptimista forradalmi költemény, stb.
A következő feladatban párok ülnek szemben egymással. Köztük könyvekből választófal, esetleg egyikük keze a pad alatt. Nála egy kis tárgy van, amit a lehető legpontosabban meg kell rajzoltasson társával. Nincs más eszköze mint a szavai. Megpróbálja a lehető legpontosabban leírni, mi van a kezében. (Tárgyak helyett fotókat, vagy rajzokat is kaphatnak.)
A csoport megállapodik egy színtérben. Pl. fogorvosi váró. Beszélgetés indul, de csak számokkal lehet beszélgetni. A kifejezés tartalmára tehát  mindössze  a  hangszín, és  a  metakommunikatív jelek  utalnak.

Más helyszínen hasonló beszélgetést folytathatunk, kitalált nyelven. Egy-egy jelenetet előadhatunk, ahol a nézőknek kell kitalálniuk miről folyhat a beszélgetés.

Egy játékost kiküldünk a teremből, és megállapodunk egy szóban, amit mindenkinek bele kell fűznie minden mondatába. (Pl.: "egy", "Tulajdonképpen" stb. Az "a", "az" övön aluli ütés.))
Visszajön a kiküldött játékos, bekapcsolódik a benti beszélgetésbe, kérdezget. Megpróbálja kitalálni, mi lehet a rejtett szó.

 

12. foglalkozás

Nagy kört alkotunk, a kör tagjai megfogják egymás kezét. Valaki kimegy a teremből, mi megállapodunk, hol lesznek a kapuk, melyik játékos lesz az, akit rá lehet venni, hogy engedje el társa kezét. Bejön a kiküldött játékos, beáll a körbe, és elkezdi kérlelni az összefogott kezűeket, engedjék ki. A válaszokból megpróbálja kitalálni, hol érdemes próbálkoznia. A kapuk is elutasítják eleinte, de kissé enyhébben mint a töb­biek.

Párokat alakítunk. A párok egyike egy széken ül, a másik megpróbálja rábeszélni, hogy álljon fel. Előre megállapodhatunk, hogy fel kell-e álljon a végén, vagy maga dönti el mit tesz. A játék szerepcserével folytatódik, a végén pedig megbeszéljük milyen érzés volt a széken ülni, vagy a szék előtt állni. Igyekszünk minél szélesebb skáláját igénybe venni a rábeszélésnek, de a fizikai erőszak nem megengedett.
Interjú   szakértőkkel. Párok játsszák, egy riporter, és egy riport alany. Előre megállapodnak szerepeikben. A riportalany valami abszurd tudománynak, vagy szakterületnek az avatott ismerője (pl. a sárgarépa növekedését tanulmányozza dúr és moll hangnemű zenei aláfestés esetén.)
A játékvezető figyeli a riportokat, amik egyszerre folynak, a legérdekesebbeket, amelyek folyamatosan zajlanak, bemutatják a többieknek is.

13. foglalkozás

Magnóra veszünk zajokat, zörejeket, hangokat. (Taps, nyöszörgés, zenerészlet, stb.) Meghallgatunk egy-egy hangot, és a csoportok (38 fő) dramatikus játékot rögtönöznek a hangokra. A játék folyhat eszközök nélkül, de használhatjuk a korábbi foglalkozások kellékeit is.

 

 l4. foglalkozás

A szavak sorozatát barchkochba játékkal zárjuk. Két csoportot alakítunk. Egyik  csoport  kimegy. Kinn megállapodnak  egy   híres emberben amit a kinnlevők valamennyien ismernek. (Más változatban legalább hárman.) Bejönnek, és megadják nevének kezdőbetűjét. Idegen névnél az ejtett hangot. "B"

A bennlévők elkezdenek rákérdezni, a következőképpen:

Híres zeneszerző?

 Nem Bachra gondoltunk!  válaszolják a másik csapatból.

 Híres magyar zeneszerző?  kérdezik ismét, mert ők Bartókra  gondolnak, de nem kérdezhetik egyszerűen azt, hogy másik híres zeneszerző.

Újabb kérdésüket úgy kell feltegyék, hogy ne lehessen rá ismét "Bach" a válasz.

 Nem Benkó János.

 Amerikában meghalt híres magyar zeneszerző?

 Nem Bartók Béla.

kérdéseknek nem az a célja, hogy kitalálják kire gondolhattak a kintlévők, ez elég nehéz lenne. Egyszerűen igyekeznek olyat kérdezni tőlük, amire nem tudnak majd válaszolni.

 Lengyel világutazó?

 ...? Ki lehet az, nem tudjuk.

 Benyovszki Mór, és van egy barkochba kérdésünk.

A találgatók annyi barkochba kérdést tehetnek fel, ahány alakjukat nem találják ki a másik csoportból. A kérdéseket feltehetik azonnal is, vagy összegyűjthetik őket. A játék egyszerű változatában az elhasznált barkochba kérdések semmire nem köteleznek. Azaz hiába tisztázták már, hogy francia zeneszerzőről van szó, ismét meg lehet kérdezni egy újabb barkochba kérdés reményében:

 Kuruc brigadéros?
A nehezített változatban már csak olyan kérdéseket lehet feltenni, amit nem zárnak ki az eddig feltárt tények.

 

15. foglalkozás

Bemelegítésként  felelevenítjük  korábbi  játékunkat, csukott  szemmel sétálunk a terem közepén.
"Most nyissa ki mindenki a szemét, sétáljunk tovább, de egy tutajon vagyunk, úgy kell mozogjunk, hogy fel ne billenjen. Nem szabad megállnunk, mert a partról lőnek ránk.

Sétáljunk tovább! Tapsra mindenki megáll mozdulatlanul, megnézzük melyik  két  gyerek  van  legközelebb  egymáshoz, ők  leülnek. A játék  az utolsó párig tart.
Ugyanezt játszhatjuk zenére is, itt táncolva kell mozogni a teremben. Aki megáll mozgás közben, szintén leül. Következő játékunk helyzetjáték. Megállunk egy csoportban , és valaki megpróbálja játékra bírni a többieket. Pl.: vakon botorkálva kéreget. "Adakozzanak a szegény vaknak!" Ezzel egyértelművé tette a helyzetet. Utca, járókelők. Mindenki játszani kezd valami olyan szerepet, ami ebben a közegben elképzelhető.)

Az a jó felhívás  ami sokféle szereplehetőséget kínál. Ha valaki például  kiszól  egy  képzeletbeli  ajtón: "Kérem  a következő beteget!”, nyilván mindenki beteggé válik egy rendelőben. Nem túl gazdag szerep lehetőség.  Közben azonban  szerelők érkezhetnek, a betegek is sokfélék, rendőr keresi a szabálytalanul parkoló autó gazdáját, a találékony csoport a legegyszerűbb szituációt is érdekessé teheti.


16. foglalkozás

Körbeülünk, és akinek valami ötlete van, nézni kezd valamit, vagy valakit a kör közepén. Azaz úgy viselkedik, mint aki pl. TVt néz, vagy egy kiscicát lát, stb. A többiek megpróbálják kitalálni, mit nézhet.

 

Párok kezdenek játszani egyszerű helyzeteket, addig játszhatnak, amíg minden megszólalásukhoz valamilyen érintést tudnak kötni. Azaz mindig úgy kell megszólaljanak, hogy közben megérintik társukat. Az érintés

nem lehet folyamatos, azaz nem sétálhatnak kézenfogva, és nem lehet ismétlődő sem. Pl. nem lehet verekedés . Mindig kapcsolat kell legyen a mondat és az érintés jelentése között.

Ugyanezt a játékot egyre nagyobb csoportokban játszhatjuk.

 

Átmentem a hídon és ... az

A mondatot csoportok folytatják, helyzetjátékkal. Eljátsszák mi történt, miután átmentek a hídon

 

17. foglalkozás

Drámajátékok adott mondatokra.
               

A  15 . foglalkozáshoz hoz hasonló játék, de itt a magnón mondatok vannak, amikkel indíthatjuk, vagy befejezhetjük a játékokat. Esetleg szabadon is szerepelhetnek benne. ( És akkor most mi lesz?  Az eső csak egyre csepergett. stb.)
                              

18. foglalkozás

Befejezésül megbeszéljük a foglalkozások tanulságait, eljátsszuk a legjobb játékokat.

 

 


 

[1] Gerevich József: Terápiák társadalma, társadalmak terápiája. Magvető, Bp. 1983.

[2] Lásd továbbá Angelusz Iván ide kívánkozó gondolatait. ( Angelusz Iván: Táncoskönyv )

[3] Értelmesebb osztályokban még egy ellenérzés kerülhet felszínre. Bejön ide egy tanár, azt mondja, hogy itt most egészen más fejezet kezdődik, egymásra figyelés, tapintat, stb, de láttunk mi már karón varjút, a vége úgyis csak az lesz, hogy ránk ordít, és izomból átnyom valamit, ami nem nekünk fontos, hanem neki. És akkor a végeredmény rosszabb, mint ha bele sem vágtunk volna, mert még mélyebben szocializálódunk a reménytelenségre.